CWASP ERP

Mint az ügyviteli rendszerek általában, a CWASP is különböző modulokból épül fel. Ezek a modulok integrált rendszert alkotnak, így a belső modulok közvetlenül, a külső modulok valamilyen interaktív kapcsolaton keresztül tudják egymás adatait, és eredményeit feldolgozni, illetve azokat használni. A CWASP igény szerint egyedi elképzelések alapján kerül beállításra. Szükség esetén egyedi modulokkal is kiegészíthető, illetve egyedi fejlesztésekkel bővíthetőek a már meglévő funkciók is.

Egy statikusan forgalmazott szoftverrel ellentétben, a CWASP rendszer bővíthető és testre szabható a megrendelő cég profiljának, tevékenységének megfelelően akár egy pályázat keretein belül. Erről bővebben a Pályázatok menüpontban olvashat. A rendszer bevezetése során szakembereink folyamatos támogatást nyújtanak megrendelőink számára, amely akár külső (harmadik fél) bevezető céggel való együttműködést is jelenthet.

A CWASP vállalat irányítási rendszer, egy folyamat szemléletű integrált ügyviteli struktúrát valósít meg, amely rugalmasan testreszabható, és precízen szabályozott keretet ad a folyamatok kialakítására. Egy-egy üzleti folyamat eseményei előre meghatározott szigorú rendszerben kerülnek rögzítésre, amely azontúl, hogy messzemenően támogatja a minőségirányítást, és ellenőrzést, bármikor biztosítja a feladatok pillanatnyi állapotának lekérdezhetőségét (ún. statefull folymatok). Ez a megoldás egy megfelelően kidolgozott üzleti folyamat esetén biztosítja az adatok, és események precíz sorrendű rögzítését a rendszerbe, ezen keresztül jól ellenőrizhetővé teszi magát a folyamatot is.

Az ügyviteli rendszer bevezetéséhez szükséges tevékenységeket (meglévő üzleti folyamatok vizsgálata, célok meghatározása, új üzleti folyamatok tervezése, minőségbiztosítási rendszer kidolgozása, stb) szakembereink akár több évtizedes gyakorlattal, és számos sikeres bevezetés tapasztalatával támogatják.

Az ügyviteli rendszer működéséhez szükséges hardveres eszközöket, amennyiben azok még nem állnak a megrendelő rendelkezésére, igény esetén cégünk biztosítja. A (rendszerhez optimálisan, megbízható, és költséghatékony) szervereket, kliens gépeket, kiszolgáló egységeket és kiegészítőket munkatársaink kiszállítják, beüzemelik. Szükség esetén a szükséges informatikai hálózat kiépítésében is közreműködünk.

A rendszert hosszútávú folyamatos frissítési, és support szolgáltatással támogatjuk, akár a teljes informatikai rendszer üzemeltetésénk keretein belül is.

A fentiek figyelembe vételével tudjuk biztosítani Önnek és cégének, hogy a lehető leghatékonyabban tudja alkalmazni a CWASP ügyviteli és vállalatirányítási rendszert, a cég profiljának megfelelően.